IMA ÉS ANYGALKÁK...!

Édes Atyám..!

Lassan elhalkul az élet zaja. A nappal lüktetése halk zsongássá finomult. Kezembe hajtva homlokomat, csendes számvetést tartok előtted, Atyám.
Elmondom, hogy megfáradtam a napi munkában és Te adtál erőt az újrakezdésre; hogy sokszor tört fel belőlem aggódó kétség a nap bizonytalanságai között. Azt is elmondom, hogy kerestem a jót; a Te áldott törvényeid szer int való utat, de azt is, hogy megbotlottam az élet buktatóin és kezed simogatása emelt vissza a helyes pályára.
Elmondhatom álmaimat és vágyaimat is, amik a mai nap munkájához és pihenéséhez, öröméhez és bánatához kapcsolódnak. Mindezeket elsóhajtom feléd, de hisz Te jól tudod mindezt. Tiszta gyermeki bizalommal azt kérem csupán, mérd az elmúlt nap tetteit. A jókat is, a rosszakat is. Végtelen szereteteddel vizsgáld erőtlenségemet és bocsásd meg vétkeimet. Áldj meg jó cselekedetemért azzal, hogy máskor is hasonlóképpen tudjak cselekedni.
Köszönöm a mai napot, Atyám és kérem, küldj nekem is, szeretteimnek is és az egész zajgó-zúgó világnak csendes, pihentető, jó éjszakát.

Ámen...!

EZ A GYERTYA FÉNYE VILÁGÍTSA ÚTJAIDAT,HOGY IDE TALÁLJ...!

A KENYÉR BALLADÁJA...!

Csak egy karéj vagyok. Mégis megszólalok.
Ünnepi imával hálát adok Neked Mennybéli Istenem!
Csak egy karéj kenyér, ennyi az én létem,
A kezedben vagyok, irgalmadat kérem,
Pedig hidd el nekem, nincsen semmi vétkem.
Születésem percén puha, fehér voltam,
Szikkadt, száraz lettem jó két napos korban.
Kerekségem csökkent, csak egy karéj vagyok.
Magam után morzsát, csak keveset hagyok.
Csipegető fecskék majdcsak rá találnak,
Nekik az is elég, kicsi falatkáknak.
Az életünk ennyi! Ez a kenyér sorsa!
Emberi életnek a sava és borsa.
Legfőbb tápláléka vagyunk az embernek,
Hogyha egyéb nincs is, de kenyeret esznek.
Az ember élete máris meg van mentve,
Jó szándékkal gondol a kenyér szeletekre.
Csak egy karéj kenyér, mégis aranyat ér!
De az aranytól is fontosabb a kenyér!
Aki nem becsüli a karéj kenyeret?
Annak az élete de keserves lehet!
Azt kívánom Neked kedves földi lélek,
Hogy örülni tudjál mindig a kenyérnek.
És ha már megetted kenyerednek javát,
A szívedbe zártad a Jó Isten szavát,
Áldás, békességgel most és mindörökre,
Jótettét a kenyér a földtől örökölte!
Földből lesz a kenyér, és az ember-élet!
Egy helyről fakasztott Isten - földi létet...!
Ámen...!

SZELÍD FOHÁSZ...!

Istenes lelket adj Uram,
Amelyen Hozzád visz utam!
Szelíd szavakat küldj nekem,
Hogy szépüljön földi életem.

Ámen...!

" IMA ÉS ANGYALKÁK  "...!

LELKEMBEN ÉL...!

Lelkemben élő rózsaszál,
Amelyen minden tüske fáj,
Amíg az élet andalít,
Addig a lelkem megtanít.
Hogyha felébred tudatom,
Lelkemet tovább kutatom.
Ott van a sorsom végzete?
Nem! A túlvilágnak kezdete!
Hogyha beérett végre a hitem,
Tiéd a lelkem, Istenem!
Hitemben erősíts Jó Atyám!
Hogy érezzem odaát mi vár rám!
Ott majd szivárvány fényre kél:
Ez lesz az égi útlevél!
Köszönöm Teremtő Istenem!
Hogy Tiéd volt az én életem.
Ámen...!

"Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyűjtenünk azokat az
embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell
válni, ehhez pedig hit kell.Az angyalok Isten legtisztább gondolatai,
amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak.Lehetséges, hogy az
az energia, ami szeretetünkben, jobbra való törekvésünkben, hasznos
munkánkban testesül meg, az nem vész el - mint ahogy az energia sem vész
el, hanem valami magasabb rendűvé alakul, egy olyan világgá, amit Isten
célul tűzött ki maga elé. Nagyon sok szeretet, nagyon sok jó
cselekedet, nagyon sok hasznos munka át fogja alakítani a világot, a
mainál magasabb rendűvé. Ez a megváltás. És aki tesz a megváltásért, az
részesül is benne. Aki meg nem, az visszahull az anyagba. Por lesz. Fény
helyett"....! 

A hitem,és a meggyőződésem alapján azért hoztam létre ezt az IMA ÉS ANGYALKÁK OLDALT  ,hogy a Kedves Barátaim,ismerőseim,akiknek szüksége van egy
kis magányra,megtudja találni a lelki békéjét egy általa választott" IMA
" elmondásán keresztül, elvonult magányában...!

 

KEDVES BARÁTAIM,AZ OLDALRA LÁTOGATÓK...!

Itt az oldalon lehetőségetek van a szeretteitekről,ismerőseitekről,barátaitokról, kellő képen megemlékezni.

MOZGATHATÓ TEMPLOM BELSŐ...!

Elvonulva a saját magányunkban IMÁDKOZZUNK,itt a linkre kattintva megjelenik a templom belső mely mozgatható...!
Ha ide jövünk használjuk a lehetőséget,és mondjunk el egy IMÁT azokért szeretteinkért,barátainkért,volt kollégáinkért,ismerőseinkért akiket
szerettünk,gyászolunk...!

http://photo.photojpl.com/tour/08beauprecentre/08beauprecentre.html

ÍRJUNK ÜZENETET A MEGGYÚJTOTT GYERTYÁHOZ..!
http://www.gratefulness.org/candles/candles.cfm?l=mag

GYERTYA GYÚJTÁSI LEHETŐSÉGEK ITT...!
http://www.net-family.net/gyertya.php
http://gyertyaláng.hu/
http://www.gyertyagyujtas.hu/
http://www.gratefulness.org/candles/enter.cfm?l=mag
http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/belepes

VIRTUÁLIS SÍRHELY ELKÉSZÍTÉSE...!
http://sirkert.virtualisan.net/articles.php?article_id=1664

 

Imák az Isteni Irgalmassághoz...!

1./ Hiszekegy Istenben, 

mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; aki fogantatott
Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus
alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra,
harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a
mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek
közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet.
Ámen...!

 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket
kísértésbe; de szabadíts meg a gonosztól! 

Ámen...!

 

3./ Üdvöz légy, Mária! 

Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz
Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és
halálunk óráján. 

Ámen...!

 

Kockáztatnunk kell ...!

Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen. Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor
megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy
teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is
létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem
különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus
pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a
kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik
percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a
pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk
száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek. A boldogság sokszor
áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít,
hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy
szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de
ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor
túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza. Szerencsétlen,
aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem
ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben
egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian
visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a
rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit
csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered?
Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme
hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő
is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre
elveszítette....!

 

Az oldalunkra azokat a barátainkat várjuk sók-sók tisztelettel,akik gyakorolják a hitük erősítését...!

Ige és Imádság...!

Isten így adja az imádság drága ajándékát, mint egy csövet, amelyen keresztül az oxigén beárad a mi életünkbe. Az Isten életadó levegője, életadó ereje árad be az ember életébe. Tehát az imádság az Istennel való állandó kapcsolat, a tőle kapott világosságnak, életnek a beáradási útja a mi életünkbe. És Isten biztat erre, bátorít bennünket az imádságra. ő maga mondja az igéjében, hogy "semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben hálaadással tárjátok fel minden alkalommal a ti kéréseteket az Isten előtt". Olyan ez, mint amikor a családból a fiú elkerül valahová vidékre, vidéki főiskolára vagy egyetemre, szülei bizonyára azzal bocsátják el, hogy "édes fiam, ha valami baj van, ha beteg leszel, valamire szükséged van, ha valami nehézség adódik az életedben ott a telefon, vedd fel és hívjál fel bennünket és mindent, amit meg tudunk tenni érted megteszünk. Olyan jó, hogy az örökkévaló Isten ilyen drága lehetőséget ad nékünk, hogy: Hívjál fiam! Imádságon keresztül keress, szóljál, mondd el mind azt, amire szükséged van. "Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyitattík néktek." Szüntelen imádkozzatok, mert az Isten egy drága lehetőséget adott a vele való állandó kapcsolatra. "Hívj segítségül a nyomorúság idején és megszabadítlak téged és te magasztalsz engem." Isten ajándéka az imádságnak a lehetősége! Milyen balga ember az, aki nem él ezzel a lehetőséggel, aki kihagyja az életéből az imádságnak a drága ajándékát. Testvéreim nagyon rossz érzés, iszonyú érzés egyedül lenni, egyedül maradni. Nem arra gondolok, hogy egy fél napra, vagy egy néhány napra egyedül marad az ember, hanem arra az érzésre gondolok, amit átélnek sokan férfiak és asszonyok, mikor életük párját, akivel eltöltöttek egy életet, elveszítik, eltemetik és ott maradnak egyedül. A gyerekek talán távol vannak, unokákat is egy évben csak egyszer-kétszer látja az ember. Nem az a nehéz az özvegyi sorsban, hogy kicsi a nyugdíj. Nem az a nehéz, hogy nem jut mindenre, hogy meg kell nézni, hogy mire adok ki, hogy a fűtést kicsire venni vagy csak egy szobát lehet fűteni, hogy kisebb villanykörtét kell becsavarni. Az a legnehezebb a magányban, az egyedüllétben, hogy egyedül maradt és nincs kivel megosztani a gondolatait, nincs akinek kitárja a szívét, akivel megosztja örömeit vagy a bánatát, nincs akinek az egészségét vagy a betegségét elmondja, hogy nincs kihez szólni.

Ige és imádság...! 

Az imádság egy drága lehetőség, hogy ne maradjon senki egyedül. Hogy te se légy egyedül akkor se, ha eltemetted életed párját, hogy az örökkévaló Istennel olyan élő kapcsolatod legyen az imádságon keresztül, hogy vele meg tudd osztani az örömedet, a bánatodat, a sikereidet, a kudarcaidat, az egészségedért hálát tudj adni és a betegségedet elé tudd tárni. Isten ezért is adja az imádság drága lehetőségét, hogy ne maradj egyedül, hogy legyen kivel megosszad az életedet. Hallottuk, hogy Amerikában egy virágzó üzletág lett az egyedüllétből. Ilyen hirdetések jelennek meg a lapokban: "Hívjon! 5 dollárért egy órán keresztül meghallgatom. Telefonszámom ..." És az ember tárcsázza a számot és a megbeszélt időpontban megjelenik egy férfi vagy egy nő - kívánság szerint -, aki leül az ember mellé és egy órán keresztül meghallgatja, amit az a másik mond. És ilyenkor felszakadnak a zsilipek és kiömlik a magányos emberekből mindaz ami fáj, amit heteken hónapokon keresztül senkivel nem tudtak megosztani és az a másik fél ott ül és 5 dollárért meghallgatja. Milyen jó, olyan Urunk van, aki az ő szerelméből ingyen jön hozzánk és nemcsak közömbös idegen számunkra, nem üzlet számára az, hogy meghallgasson bennünket, hanem a szíve szeretetével jön, mint mikor az édesanya odafekteti az ölébe a gyermekének a fejét: "Mondd el fiam, hogy mi fáj, mondd mi bánt, mondd el a kudarcokat, a sebeket amiket kaptál. Én vagyok az édesanyád, mindent elmondhatsz, mindent kitárhatsz előttem." Milyen jó, hogy nekünk olyan Urunk van, aki nem kér öt dollárt azért, hogy meghallgasson hanem kész minden percben megnyitni a szívét, megnyitni a fülét a mi könyörgésünkre, akinek ki lehet önteni mindent, amit hetekig, hónapokig magunkban tartunk. Bármikor lehet az Úrhoz fordulni. Az imádság drága lehetőség! Hogy ne légy egyedül! Oda hajthatod a fejedet az Isten szívére és elmondhatod előtte mindazt ami fáj, ami bánt. Istenünknél nem kell előre bejelentkezni, mint abba a polgármesteri hivatalba, ahol két hónapra előre kell kihallgatási időt kérni, két hónapot kell várni, hogy bejusson az ember az ügyes bajos dolgával a polgármester elé. Isten azonnal bebocsát maga elé. Istennél nem kell előre bejelentkezni, bármikor megszólíthatod kéréseddel, azonnal mehetsz hozzá, azonnal fordulhatsz hozzá, azonnal maga elé, a színe elé bocsát és elmondhatod mindazt ami fáj, mindazt ami foglalkoztat téged. De lehetőség szerint legyen rendszeresség az ima életünkben. Lehet egész nap imádkozni, bármikor hozzá fordulni. De legyen egy csendes félóra, amit arra szánsz és beépítesz az életed napi programjába, amikor Isten előtt elcsendesedhetsz, amikor, el tudsz vonulni, amikor kikapcsolod a TV-t vagy a rádiót, és egyedül lehetsz vele a te belső szobádban és ott kiöntöd Isten előtt a te szívedet. Próbáld ki, kezdd el most, kezdd el még ma! Ne várj! Kezdd el a rendszeres könyörgést és imádságot. Ne függjön a kedvedtől a hangulatodtól, az érzéseidtől, mert Isten kész arra, hogy téged, akármilyen állapotban vagy hangulatban vagy, fogadjon és meghallgasson és megnyissa előtted a szívét.

Ige és Imádság....! 

Nehogy csak a bajban, csak a betegségben, hívjátok őt, amikor nagyon nagy baj van, mint a diák, amikor tudja, hogy felelni fog és nem készült: Jaj Istenem, csak most segíts! Ne úgy, mint a toronyból leeső harangozó, aki alól kicsúszott a létra és zuhant lefelé és felkiáltott: "Jaj Istenem segíts!" és amikor zuhanás közben el tudta kapni a harang kötelet, megfogta és azt mondta: "Köszönöm, most már elmehetsz, tovább már le tudok magam is mászni, elboldogulok egyedül is." Ne arra használjuk az Istennel való kapcsolatot, hogy amikor műtétre megyünk, akkor elkezdjünk imádkozni. Szabad még akkor is, de szüntelenül, naponta legyen meg a kapcsolatod az élő Istennel. És rendszeresen fordulj hozzá az imádságoddal. Azt is megmondja Jézus, hogy hol: "Ne az utcák sarkain", ne az emberek előtt, ne azt emberek kedvéért, ne az emberek tetszéséért imádkozz, hanem a te belső szobádba, mert a te mennyei Atyád titkon néz téged, nézi és hallja a te imádságodat. Szíved legyen ott a te mennyei Atyádnál, legyen olyan az atya-gyermeki kapcsolat közötted és az örökkévaló Isten között, hogy tapasztalaton alapuló bizalom alakuljon ki, hogy bátran, teljes bizalommal bármikor szólhass neki. Olyan megdöbbentő élmény volt számom-ra a háború alatt, amikor leszorultunk a légópincébe. Nagy házban laktam és azt sem tudtam az emberekről, hogy milyen vallásúak, Isten nevét soha, legfeljebb káromkodás formájában említették, és mikor lekerültünk a pincébe tele akasztották a pince falát szent-képekkel, meg keresztekkel és néztem, hogy itt mennyi vallásos ember van, hogy imádkoztak, hogy hányják magukra a keresztet, hogy sóhajtoztak. Aztán mikor elmúlt a bombázás és feljöttünk a pincéből minden visszazökkent az eredeti kerékvágásba. Eltűntek a feszületek, eltűntek a keresztek és eltűnt az emberek életéből az imádság, a bajjal együtt, a veszedelemmel együtt az Istennel való kapcsolat keresése is. Hol imádkozzunk? Jézus úgy mondja, hogy "menj be a te belső szobádba", oda ahol csend van, ahová nem jut el a világnak a zaja. Úgyis eljut a saját szíveden keresztül elég sok minden a világból, de legalább ne szűrődjön be külső zaj. Ne az utca sarkon, ne az emberek előtt imádkozz csak, hogy lássák és dicsérjenek, ne ezért. Lehet mindenütt, bármikor, bárhol imádkozni. Jézus tanítványai imádkoztak a viharzó tengeren, imádkozott Jónás a cethal gyomrában, a lator imádkozott a kereszten. Lehet imádkozni az utazó embernek, amikor egy üres útszakaszon megy, ahol nincs szembe-forgalom, lehet ott is elcsendesedni és beszélgetni a Mennyei Atyával, de az igazi az, mikor bemégy a belső szobádba és ott titkon imádkozol. Használjatok fel minden percet, amikor Vele lehettek. Ne kapcsoljátok fel a "je-je-jét" az autórádióban feltételemül, hanem csendesedjetek el Isten előtt. A vele való közösséget, a vele való kapcsolatot keressétek és ápoljátok.

Ige és imádság...!

 Hogyan imádkozzunk..? 

Lehet ülve, állva, a beteg embernek lehet fekve. Lehet letérdelve imádkozni. Pál apostolról is olvassuk, hogy ott az efézusi tengerparton térdre esve imádkozott. Szabad nekünk is egy-egy nehéz hely-zetben térdre borulni Isten előtt a belső szobánk-ban és úgy könyörögni hozzá. Isten nem a testhelyzetet, hanem az Isten a szívednek a helyzetét és a szívednek az állapotát nézi. Mit mondhatunk el az imádságunkban? Mindent, ami bennünk van. Jól értsétek meg, az Isten nem választékos, udvarias szavakat kér, hanem Isten azt várja, hogy úgy tárd fel előtte magadat, ahogy vagy, azt add ami benned van, azt tárd elé ami foglalkoztat. Osszad meg vele a félelmeidet, a fájdalmaidat, mind azt, ami benned van, örömödet, a hálaadásodat, a tanácstalanságodat, a bukásaidat, a szégyenedet, a bűneidet. Feltárhatod előtte a bensődet, azt, amiről azt mondja az Ige: "csupa kelevény és dagadás, amit ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak". Magadat vidd Isten elé, úgy ahogy vagy. Ne mentegetőzz! Hiszen azt mondja Jézus az imádságról, hogy a te Atyád, aki titkon néz, nem csak a te imádságodat nézi, mert ő érti a szót mielőtt ajkadon megszületik, ő érzi a szíved rezdülését, az agytekervényed mozdulását, tudja mi van benned, tudja a vágyaidat, az ösztöneidet. Tárd ki előtte és mondd el néki. Ne félj, úgy is ismert téged! Ha nem keresed őt és nem mondod meg néki, ő akkor is tudja és látja, csak akkor nincsen rá bűnbocsánat, de hogyha feltárod azt, ami vagy és aki vagy, akkor lehajol és bűnbocsánatával újjáteremti a te benső világodat. "Mielőtt az ajkamon van a szó te már egészen érted azt Uram" - mondja a zsoltáros. Nemcsak a szót tudja, hanem azt is, ami az ajkaidon készül kibuggyanni. Tárd fel előtte az életedet, ne félj, mert akkor is ismer téged, ha nem keresed őt, sírd el előtte a életedet, sírd el előtte, hogy nem tudsz az lenni, aki szeretnél. Mutasd meg neki magad, ahogy magadat egészen megmutatod az orvosi rendelőben vagy a műtőasztalon, a gennyes sebeidet, daganatodat feltárod azért, hogy segítsenek rajta és megszabadítsanak tőle. Testvérem azt mondd el az Istennek, ami benned van. Amikor imádkozol ne betanult szöveget mondjál! Szép dolog, jó dolog, drága dolog, hogy Isten adott imádságot, a Miatyánkot tanította az Úr Jézus Krisztus. Ez olyan, mint a gyermeknek a járóka, hogy beleteszik a járókába, hogy megtanuljon járni, de amikor megtanult, akkor elveszik a járókát. Baj az, ha egy tíz éves gyereknek még járókában kell menni. Jó dolog, ha valaki - amikor kezdi a lelki életét -, esetleg egy megtanult esti vagy reggeli imádságot, Miatyánkot mondd el, ahogy a gyermekeinknek is megtanítjuk azokat, és nagyon helyes, hogy megtanítjuk. A szülők és a nagyszülők hogy örülnek, amikor a Pistike selypítve megtanul egy versikét és elmondja a szülőknek, meg a nagyszülőknek örömére, de nagy baj van, ha a Pistike tíz évesen is csak azt a versikét mondja. Jó dolog, hogy vannak imádságaink, esti és reggeli imádság, amit megtanulhatunk, de ne akarjuk az érett keresztyénségünkben is csak ezeket a megtanult imádságokat, szövegeket elmondani, hanem a magunk szavaival forduljunk az örökkévaló Istenhez.

Ige és imádság ...! 

Hogyan...? Őszintén...! 

Légy a te imádságodban őszinte. őszintén beszélj az Istennel. Isten nem szép szavakat vár, ő nem a nagyszerű stílusú püspökök által megírt imádságot várja, hanem ő azt várja, hogy azt mondd, ami benned van, azt mutasd meg, aki vagy. Abban kérd az ő kegyelmét, ami marja, égeti a te szívedet. őszinte légy az Istenhez. Ne akard magadat többnek mutatni, ne úgy imádkozz, mint az a farizeus a templomban, hogy emberekkel hasonlította össze magát: "Isten! Hálát adok néked, hogy nem vagyok olyan mint az a vámszedő" a sarokban, mert dézsamát adok, tizedet adok, betartom a böjtöt, mindent megteszek, hanem olyan legyen az imádságod, mint azé a vámszedőé, aki a szemét sem merte felemelni, hanem csak azt mondta, "Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!" És ezért az imádságáért - azt mondja Jézus - ez a vámszedő megigazulva ment haza a maga házába. Ne mutasd magad többnek, az Isten úgy is ismer. Az emberek előtt mutathatod magad másnak, többnek, az emberek nem látnak esetleg beléd, bár nagyon sokszor belénk látnak, Istennek azt mutasd, ami valójában vagy. Ha az Istent megszólítod, ne mondjál többet, csak azt mondd, aki vagy ami ő a te számodra. Testvérem ne mondd azt, hogy drága jó mennyei Atyám, amíg nem lett néked az Isten drága jó mennyei Édesatyád. Addig mondd azt, hogy teremtő Isten, akiről hallottam, akit sejtek, de akiben még nem tudok igazán hinni. Hozzád jövök, hozzád kiáltok. Ne mondd azt, hogy drága megváltó Jézusom, amíg nem megváltód a Jézus Krisztus! Addig mondd azt, hogy názáreti Jézus, akiről hallottam, akiről olvastam, ha vagy, ha az Isten fia vagy, akkor könyörülj meg az én életemen. Ne mondj többet, mint ami benned van. Ha nem tudsz hinni, akkor ne mondd azt, hogy hiszek benned. Akkor mondd meg, hogy Uram nekem nincs hitem, tőlem elvették a hitemet, tőlem ellopták a hitemet, én eladtam a hitemet, én nem tudok benned hinni, de ha te vagy, akkor könyörülj rajtam, akkor te tudsz hitet adni, tudsz hitet ébreszteni a szívemben. Szánj meg engem és ébressz hitet. Ne mondj többet, mint ahol tartasz. Ne mondj többet, mint amilyen állapotban vagy. De azt mondjad, azt kiáltsd. Azt sikítsd neki, mert ő meghallja a te könyörgésedet. Az ő jelenléte tudatában imádkozzál hozzá, mert Isten az imádság által megközelíthető. Messzeségben lakik, tisztaságban lakik, szentségben lakik, de azt mondta, hogy közeledjetek hozzám és én közeledni fogok hozzátok. Mi bukunk felé egy fél métert és az Isten fényévnyi távolságokat átszelve rohan felénk és rohan hozzánk, nem egy félmétert tesz meg mi felénk, hanem fényévnyi távolságokat hidal át, amikor először megszületik az imádság a mi szívünkben. Közeledjetek az Istenhez és közeledni fog hozzátok! Ha őszintén szólsz, ne mondd azt, hogy szeretlek Uram, ha nem szeretted őt, ne mondd azt, hogy forró buzgósággal jövök hozzád. Mondd azt, hogy hideg a szívem Uram. Összetört már az életem, nincs nekem reménységem, még vágyakozni sem tudok utánad, de hogyha vagy könyörülj meg rajtam! Hallgasd meg az én sikításomat, az én nyüszítésemet! Nem szép szavakat vár, azt várja, hogy a szívedből nyüszíts hozzá, és odafigyel és odafordul és közeledik hozzád és elvégzi benned a maga munkáját....!

Ige és imádság...! 

Vedd fel a telefont, veled szeretnék beszélni, előtted szeretném kiönteni az én szívemet. Ne mondd azt, hogy megtelt szível megyek hozzád, mondd azt, hogy hideg a szívem Istenem, nem kívánlak téged, nem vágyakozom utánad, de jövök mégis úgy, ahogy vagyok, hideg szívvel, közömbösen, elbukva, vétkezve, elesve, megsötétedve, de hozzád jövök, úgy ahogy vagyok. Könyörülj meg rajtam, halld meg lásd meg az én életemet. őszintén, mindig azt, ami benned van, mert akkor tud lehajolni, felemelni, könyörülni rajtad. Az ő jelenléte tudatában mondd. Egy lehetőséged van, hogy megközelítsd az Istent: az imádság Ezt a lehetőséget ő adta ő ajándékozta néked, hogy ezzel a lehetőséggel élj. Nekünk nem a feltámadásban kell először hinni, nem hittételeinket kell kívülről fújni. Az a legnagyobb csoda, hogy itt vagyok én a por ember, a senki, a semmi, a féreg és én úgy szólíthatom meg az örökkévaló Istent, ennek a világnak a teremtőjét, hogy ő figyel rám. Várja az imádságomat. Milliárd ember él a világon, a világűrben iszonyatos erők feszülnek, megy a maga útján ez a teremtett világ, és az Isten azt ígéri, hogy ha egy ember valahol őszintén kitárja szívét, akkor számára legfontosabb az az imádkozó ember, az az elesett ember, az a könnyeit hullató, térdén álló, meggörnyedt ember, ő a legfontosabb. Az a csoda, hogy az örökkévaló Isten odafigyel rád, amikor imádkozol hozzá. Ez a csoda testvéreim! Hát nekünk ilyen Istenünk van! Lehet-e kihagyni ezt a lehetőséget? Lehet elmenni közömbös szívvel? Isten azt mondja: "Közeledjetek énhozzám és én közeledni fogok hozzátok". Mi bukdácsolunk, előre esünk, előre a sárba egy fél métert és az Isten fényévnyi távolságokat rohan felénk. "Közeledjetek és én közeledni fogok"- mondja Isten, én az ember bukok felé egy fél métert, de ő nem egy félmétert rohan hozzám, hogy meghallgassa az imád-ságomat. Úgy mondd el neki, ahogy vagy. "Hideg szívem, nincs benne vágy Uram feléd, tört életem hogyan vigyem Uram eléd?" Nyüszíts, mint a kutya az ajtó előtt, hogy nyisd meg Uram, fogadj be engem! Drágább számára a te nyüszítésed, mintha csodálatos, megtanult imádságokat mondanál el. Úgy, mint mikor elesik a gyerek és megüti magát és sebes lesz. Nem tud az az anyjának mit mondani csak sír, csak sikít, csak oda fúrja a fejét az anyja ölébe, mert úgy is látja őt az édesanyja, hogy milyen állapotban van. Hát menjünk így a mi mennyei Atyánk felé, ahogy vagyunk.

Hogyan imádkozzunk...?

 

Mindig azt mondd ami benned van. Ne legyetek bőbeszédűek..! Az új fordítás azt mondja, ne legyetek szó szaporítóak! Nem kell az imádságban szaporítani a szavakat. Azt kell mondani a mi benned van. Nézzétek meg a Szentírás legnagyobb imádságai néhány szóból állanak. Alig néhány szó, de mi született meg ennek a néhány szónak nyomán? A vámszedő imája ott a templom sarkában: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Néhány szó, és megigazulva meg haza a maga házába. Vagy ott van Tamás. Megjelenik Jézus és leborul leborul Jézus előtt és csak annyit mond, hogy "én Uram és én Istenem" és Jézus azt mondja neki: Boldog vagy Tamás, hogy láttál és hittél, boldogok, akik nem látnak és hisznek! És Tamás élete egy új irányt vesz. Elmegy, hogy a Jézus nevéért az életét is odaadja. Csak néhány szó volt: Én Uram és én Istenem! Vagy vegyük a világ egyik legcsodálatosabb imádságát. Egy ember, aki talán soha nem imádkozott, aki a gyerekkorától az egyik gonoszságtól a másik gonoszságba ment bele, és a végén az ő bűnének méltó büntetéséért oda van feszítve a keresztre Jézus mellé. Az utolsó, elhaló gondolataival - már talán minden ködös előtte, már talán eltűnik a csőcselék, a gúnyolódó főpapok -, az ereje utolsó megfeszítésével kipréseli magából azt a néhány szót, hogy "Uram emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban!" És Jézus azt mondja neki: Még ma velem leszel a paradicsomban. Nem majd egyszer a világ végén, nem majd egyszer a nagy ítéletkor kegyelmesen gondolok rád, hanem azt feleli Jézus: Ma velem leszel a paradicsomban! Nem tudott ez az ember térdre borulni Jézus előtt, nem tudta a kezeit összekulcsolni, mert oda volt szegezve, csak ennyit tud mondani: Uram emlékezzél meg rólam! Te is csak annyit mondj amennyit tudsz, de az amit mondasz, abban az életed legyen benne, a szíved legyen benne. Te légy benne abban a néhány szóban és könyörgésben. Ne csak szájjal! Jaj testvéreim ne csak szájjal imádkozzunk!, Jaj annak, aki azt mondja csak: Uram, Uram! De a szíve távol van tőle. Jaj annak, aki csak szájjal közelít hozzá. De ne tartson vissza az imádságtól még azt se, hogy vannak akik szájukkal közelítenek hozzá. Ugye a kisfiúnkat és a kislányunkat kora ifjúságuktól kezdve arra tanítjuk, hogy "Fiacskám, ha valakivel beszélsz nézz annak a szemébe"! Hadd mondjam, amikor imádkozol, nézz mi kegyelmes Urunknak a szemébe. Oda figyelj rá, csak őt lásd! Felejts el mindent, csak ő van és te vagy, és úgy tárd fel előtte a szíved, hazugság nélkül, szépítés, kozmetikázás nélkül. Azt add és azt vidd, aki vagy ha nem tudsz hálát adni, akkor mondd azt, hogy "hideg a szívem, nem tudom megköszönni a Te jóságodat". Ha nincs benned bűnbánat, akkor ne kezdj bűnbánó imádságot, akkor mondd meg, hogy Uram nem tudom én megsiratni a bűneimet. Nem fájnak még a bűneim, még élvezem a bűnt, de könyörülj meg rajtam. Azt mondd, ami benned van, azt mondd, amit élsz és átélsz. Ne magadban bízzál, hanem az ő irgalmasságában. Nem önmagunkért mehetünk hozzá, nem a mi érdemünkért, csak egy dologért, az ő Fiáért, a Jézus Krisztusért. Csak egyedül Jézusért, csak egyedül Jézussal mehetünk hozzá és tárhatjuk fel a mi imádságunkat....!

Ige és imádság...! 

Nehogy azt hidd, hogyha imádkozol akkor vele teszel jót. Ne botránkozz meg, ha azt mondom, hogy az Istennek nincs szüksége a mi imádságunkra. ő Isten marad az én és a te imádságod nélkül is, de én meg te nem vagy ember, ha nem tanulsz meg a te mennyei Atyáddal beszélgetni. Nekünk van szükségünk az imádságra. Mint a búvárnak a sötét tenger mélyén az oxigénre, ami azon a csövön leárad hozzá az ő búvár ruhájába. Magaddal teszel jót, ha feltársz előtte mindent, mint mikor felfekszel a műtőasztalra, akkor viszed a gennyes sebeidet, a halálos daganatot, és hagyod, hogy feltárják, amit ki kell vágni az életedből. Akkor ne Shakespeare drámából idézz az orvosnak, akkor ne bölcselkedj, hanem mondd azt, hogy könyörüljön rajtam. És az Istennek se szép szavakat mondj, ne teológiát mondj, ne igazságokat mondj, hanem azt mondd, ami benned van. Másoknak megbocsátva lehet könyörögni. Nem lehet úgy imádkozni, hogy a szívemben hordozom a másikkal szemben a sérelmeimet. Hordozom magamban, hogy nem tudok megbocsátani annak a másiknak. Csak úgy lehet odamenni ő elé: Itt vagyok Uram, ha én a te bocsánatodból akarok élni, hogyan őrizhetném a szívemben a másikkal szembeni keserűségemet. A Szentlélek által lehet könyörögni! Nem a magunk bölcsességére hagyatkozva, hanem a Szentlélek által, aki az igazságnak, az őszinteségnek a Lelke. Azzal kezdtem, hogy nem kell rádióteleszkópokat építenünk, hogy valahogy ahhoz a távoli Istenhez eljusson a mi könyörgésünk, mert az Isten biztat az imádságra. Isten azt mondja közeledjetek hozzám és közeledni fogok hozzátok! És amikor feltör az imádság, akkor te leszel a legfontosabb és a legdrágább a számára, hogy meghallgasson téged. Könyörüljön rajtunk az Isten, hogy megújuljon a mi imádkozó életünk. Hogy elkezdjünk egyszer igazán a Szentlélek által imádkozni. Hadd maradjon meg minden szó, amit Jézus tanított az Igéjén keresztül. Ámen. Örökkévaló Isten! Irgalmas Édesatyánk! Nem tudunk mi a magunk erejéből felemelkedni hozzád. De te le tudsz szállni! Nem tudunk mi nagy távolságot megtenni feléd, csak bizonytalan, tántorgó lépéssel tudunk bukdácsolni. Áldunk azért, hogy te akkor is közel jössz. Hogy te fényévnyi távolságokat átlépve rohansz hozzánk, hogy odavonhassad a fejünket a te kebledre azért, hogy kiönthessük előtted a mi szívünket. Köszönjük, hogy adtad az imádság drága lehetőségét. Bocsásd meg, amikor kihagytuk, amikor nem éltünk vele. Bocsássad meg a képmutató imádságainkat. A hazug imádságainkat. Bocsássad meg, amikor jobbnak mutattuk magunknak, mikor többet mondtunk rólad, mint ami vagy a mi számunkra. Bocsáss meg mindent. Hadd könyörögjünk hozzád, hogy te, aki ismersz minket, teljes valónkat, szánj meg. Nem tudunk szépen szólni, csak onnan belülről tudunk sikítani hozzád. Te tudod, hogy mire van szükségünk. Te tudod, hogy Rád van szükségünk, hogy Atyánkká légy a Jézus Krisztusban. Te tudod, hogy valójában egy dologra van szükségünk, a Jézus Krisztus véréért bűneink bocsánatára. Add meg ezt nékünk. Áldunk azért, hogy te felelsz az imádságainkra, felelsz a te Igédből. Te kézbe veszed az életünket, ha odaadjuk, te kész vagy vezetni, ha hagyjuk magunkat vezetni. Te kész vagy Uram az üdvösségre bevinni bennünket, ha mi engedelmesen követünk téged. Kérünk taníts minket imádkozni. Hadd könyörgünk a te Igédért, ahol az igazán hirdettetik ebben az országban. Áldd meg azokat, akik Kárpát alján sok gyülekezetben hirdetik ugyanazt a szót a te Lelked által, az életnek a beszédét. Könyörülj meg egyházadon, a benne lévő irányzatokon. Könyörülj Uram! Te győzedelmeskedj az emberi szíveken. Könyörgünk a mi magyar népünkért. Könyörgünk azokért, akik döntéseket hoznak erre a népre, hogy ne a betegség, ne az éhség, ne a nyomorúság, ne a pusztulás és halál döntéseit hozzák meg, hanem az élet döntéseit a mi számunkra. Könyörülj a mi magyar népünkön, magyar református egyházadon, és könyörülj szerte szét a világon a hívő népeden, hogy szüntelen odaálljon eléd a világért való közbenjáró imádságával. Krisztusért kérünk! hallgass meg bennünket.

Ámen....!

PANOV APÓ...!

Bölcs cselekedet...!

Réges-régen, élt egyszer egy idős suszter, messze-messze, egy kis orosz falucskában. 

Panovnak hívták, de senki nem szólította Panovnak.

 Panov úrnak, sőt még Panov suszternak sem.

Bárhová ment a kis falucskában, mindenki annyira szerette, hogy csak

Panov apónak szólították.

Panov apó nem volt gazdag, 

egyetlen kis szobácskája volt, melynek ablaka az utcára nézett. 

 Ebben a kis szobában lakott és ez volt egyben a műhelye is. 

De azért szegény sem volt. 

Minden szerszáma megvolt a suszter mesterséghez, 
volt egy vastűzhelye,
aminél melegedett és ételt főzhetett,
volt egy nagy fonott kosárszéke, ahol időnként elszunyókált,
egy masszív ágya színes takaróval és egy kis olajlámpája,
hogy esténként legyen, mivel világítana.

Mindig olyan sokan akartak új cipőt csináltatni,
vagy a régit foltoztatni,
sarkaltatni,
talpaltatni,
hogy Panov apónak
mindig volt elég pénze kenyérre,
kávéra,
és káposztára,
amiből levest főzzön.

Így Panov apó szinte mindig vidám és boldog volt.

A szeme csak úgy ragyogott kis kerek Szemüvege mögött. 

Egész nap dudorászott, vagy fütyörészett,
a járókelőket,
pedig
hangos jókívánságokkal köszöntötte.

De ezen a napon másként volt.

Panov apó szomorúan állt kis szobája ablakánál,
és feleségére gondolt, aki már régen meghalt, meg gyermekeire, 
akik felnőttek és elköltöztek.

Karácsony este volt és mindenhol együtt volt a család.

Panov apó végignézett a falu házam.

Minden ablakból gyertyák és lámpák vidám fénye szűrődött ki és már álltak a karácsonyfák.

Hallotta a nevetést és a gyermekek boldog zsibongását játék közben. 

Érezte a sülő hús illatát, mely az ablak és ajtó melletti repedéseken szivárgott be. 

„Bizony, bizony.” 

de nem volt senki, aki visszavarázsolhatta volna. 

Szemének ragyogását, kis kerek szemüvege mögött. Panov apó nagyot sóhajtott.

Azután komótosan meggyújtotta az olajlámpát, 
odament a polchoz,
és levett egy régi, barna könyvet.

Leseperte az ottmaradt bőrdarabkákat a padról,
feltett egy bögre kávét a tűzhelyre,
leült a fonott kosárszékbe és elkezdett olvasni.

Panov apó nem járt iskolába és nem tudott valami jól olvasni, 
ezért ujjával követte a szöveget és hangosan olvasott. 

A karácsonyi történetet olvasta, 
hogy Jézus nem házban,
hanem egy istállóban született, 
mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.

„Bizony, bizony”mondta Panov apó,
bajuszát pödörgetve:

„Ha idejöttek volna,
elalhattak volna az ágyamon,
a kisbabát betakartam volna meleg takarómmal. 

Örülnék, ha lenne itt velem valaki, és egy kisgyermek, 
akivel eljátszanék.” Panov apó felállt és megpiszkálta a tüzet. 

Kint ködösre fordult az idő, 
Így feljebb csavarta a lámpát, 
töltött magának egy csésze kávét és folytatta az olvasást.

Arról olvasott, hogy gazdag bölcsek keltek át a sivatagon,

hogy ajándékot vigyenek Jézusnak aranyat és illatos fűszereket.

„Bizony, bizony.”sóhajtott fel Panov apó,

„ha Jézus idejönne, nem tudnék neki mit adni.

” Azután elmosolyodott és a szeme felragyogott,

kis kerek szemüvege mögött. 

Felállt az asztal mellől és odament a polchoz.

Volt ott egy zsineggel átkötött, poros doboz.

Felnyitotta a dobozt és kivett egy pár apró cipőcskét.

Kezébe vette a kis cipőket és mozdulatlanul állt.

Ez volt a legjobb pár cipő,
amit valaha készített.

 Óvatosan visszatette őket a dobozba,

azután újra leült a kosárszékbe.

„Ezzel ajándékoznám meg.”dünnyögte.

Sóhajtott egyet és tovább olvasott.

Ki tudja, talán a szoba melege tette,
vagy amúgy is későre járt,

de Panov apó csontos ujjai nemsokára lecsúsztak a lapról,
szemüvege is lecsúszott az orráról és csöndesen elaludt.
Kint egyre nagyobb lett a köd.
Elmosódott alakok haladtak el az ablak előtt,

de az öreg suszter csak aludt tovább és még horkolt is egy kicsit. 

Hirtelen egy hang szólította: 

„Panov apó, Panov apó..!”

Az öregember felugrott.

„Ki az..?”

kérdezte, amint körülnézett.

Elég rosszul látott a szemüvege nélkül,

de biztos volt benne, hogy senki sincs a szobában.

„Panov apó..!”

szólt Újra egy hang.

„Azt kívántad, hogy megláthass, 

hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. 

Holnap reggeltől estig figyelj, és én eljövök.

Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj, 

mert nem mondom meg ki vagyok!”

Azután újra csend lett.

Panov apó megdörzsölte a szemét és felállt.

A kályhában már elégett a szén, 

a lámpa, pedig teljesen kialudt,

de kívülről csengők hangja hallatszott. 

Itt a karácsony, csilingelték.

„Ő volt.”

mondta magában az öreg suszter. „Jézus volt.

” Elgondolkozva megpödörte a bajuszát. „

Lehet, hogy csak álom volt, de azért figyelni fogok és remélem, hogy karácsony napján meglátogat.

De hogyan fogom megismerni..?

Hiszen nem maradt kisgyermek, felnőtt,

király lett és azt mondta, hogy 

Ő az Isten Fia.

Az öregember megcsóválta fejét.

„Bizony, bizony,” mondta „nagyon kell majd figyelnem.”

Panov apó le sem feküdt. 

Ott ült fonott székében az ablakkal szemben és figyelt,

mikor jön arra valaki. 

Lassan lassan felkelt a nap

és sugarai megvilágították a macskaköves utat.

Senki sem járt az utcán.

„Főzök magamnak egy jó kávét karácsony reggel.” 

Mondta Panov apó vidáman, csak úgy magának.

„Begyújtom a kályhát és főzök egy nagy adag gőzölgő kávét,

de az egyik szemem azért mindig az ablakon lesz.

Remélem ma, eljön..!

Panov apó várt.

Végre jött valaki: 
Egy alak tűnt fel a kanyargós utca másik végén.

Panov apó kilesett a jégvirágos ablakon.

Nagyon izgatott volt lehet, hogy Jézus jön hozzá.

Csalódottan fordult el. 

Az alak egyre közeledett. Lassan jött az úton, meg,megállva.

Panov apó tudta már, hogy kijön az öreg utcaseprő,

aki minden héten arra jött talicskájával és seprűjével.

Panov apó mérges lett.

Jobb dolga is volt, mint öreg utcaseprőket figyelni.

Istent várta, Jézust, a királyt.

Türelmetlenül elfordult az ablaktól és jó ideig várt, 

hogy az utcaseprő elmenjen.

De mikor visszafordult,

az öregember még mindig ott állt az utca másik oldalán,

Panov apó boltjával szemben.

Letette a talicskáját, kezét dörzsölgette és dobogott a lábával,

hogy egy kicsit felmelegedjen.

Panov apó nagyon megsajnálta,
mert látszott,
hogy nagyon fázik.

Még elképzelni is rossz,
hogy valakinek karácsonykor is dolgoznia kell..!

Panov apó megkocogtatta az ablakot,
de az öregember nem hallotta,

így kinyitotta műhelyének ajtaját.

Az ajtóból kiszólt:

„Jöjjön be..!”

Az utcaseprő kicsit ijedten fordult hátra,

az emberek gyakran durván bántak vele a munkája miatt, 

de Panov apó mosolygott.

„Mit szólna egy csésze kávéhoz?” szólt neki.

„Látom, hogy teljesen át van fagyva.” 

Az utcaseprő egyből otthagyta a talicskáját.

„Hát, bizony jól esne!”

Mondta és bement a kis műhelybe.

„Igazán nagyon kedves magától, igazán nagyon kedves.”

Panov apó kitöltött egy csésze kávét a tűzhelyen lévő kannából.

„Ez a legkevesebb, amit tehetek” felelte.

„Hiszen karácsony van.”

Az öregember felsóhajtott.„Nekem ennyi a karácsony.

” Miközben a kályha mellett melegedett, nedves ruhájának párolgása kesernyés szaggal töltötte el a szobát.

Panov apó visszatért előbbi helyére az ablak mellé és figyelte az utcát.

„Látogatót vár..?”

kérdezte az utcaseprő.
„Remélem, nem vagyok útban..?

” Panov apó megrázta a fejét. „

Én, ...hm, hallott már Jézusról?” 

kérdezte.

„Isten Fiáról..?” 

Kérdezett vissza az öregember.

„Ma meg fog látogatni.” válaszolta Panov apó.

Az öreg utcaseprő megdöbbenve nézett rá.

Így Panov apó elmondta az egész történetet.

„Ezért figyelem, hogy mikor jön.” fejezte be.

Az utcaseprő letette a csészéjét,

szomorkásan megcsóválta a fejét és elindult az ajtó felé.

„Sok szerencsét!” mondta „És, hm, köszönöm a kávét!”

Most először elmosolyodott. 

Azután sietve kilépett az utcára és fogta a talicskáját.

Panov apó az ajtóból nézett az utcaseprő távolodó alakja után. 

Szétnézett.

A téli nap sugarainak melege megolvasztotta.

A jégvirágokat az ablakon és a csúszós jeget a macskaköveken.

Az emberek mozgolódni kezdtek,

néhány részeg még most tántorgott haza az előző esti mulatság után. Ünneplőbe öltözött családok siettek,

hogy meglátogassák rokonaikat. 

Mindnyájan mosolyogva köszöntöttéka műhelye ajtajában álló 

Panov apót.

„Boldog karácsonyt, Panov apó..!”

mondták.

Az öreg suszter is köszönt,

visszamosolygott,

de nem állította meg őket,

hiszen mindnyájukat jól ismerte.

Ő valaki mást várt. 

Éppen be akarta zárni az ajtót, 
mikor észrevett valamit.

A fal mellett,
az árnyékban egy nő közeledett 
karján kisbabával. 

Nagyon sovány volt, 

láthatóan fáradt és ruhája is kopott.

Panov apó nézte-nézte, azután odaszólt neki:

„Jöjjön be és melegedjen meg egy kicsit!”

A nő meglepődve tekintett fel és el akart szaladni,

de azután meglátta,

hogyan ragyog az öreg suszter szeme kis kerek szemüvege mögött.

„Nagyon kedves magától.

” mondta az asszony,

miközben Panov apó félreállt,

hogy bemehessen a kis műhelybe. 

Az öreg csak megrántotta a vállát. „Ugyan, szón sem érdemes..!

’ felelte. „

Csak láttam, hogy nagyon át lehet fázva.

Messzire megy..?”

„A szomszéd faluba.” 
 válaszolta az asszony. 

„Még vagy hat kilométer.

 Tudja, lent laktam a malomnál,

de nincs pénzem a lakbérre, 

ezért el kellett jönnöm.

Most az unokatestvéremhez megyek,

hátha befogad, mert nincs férjem.

” Az asszony bement és megállt a kályha mellett.

Panov apó karjába vette a kisgyermeket.

„Megkínálhatom egy kis levessel és kenyérrel?”

kérdezte.

De az asszony büszkén elutasította.

„Akkor legalább fogadjon el egy kis tejet a gyermek számára!” 

 mondta.

„Meglangyosítom a tűzhelyen.

Ne aggódjon,” ragyogtak az öregember szemei

„nekem is voltak gyermekeim.” 

A kicsi csuklott egyet és vidáman rugdalózott a lábával.

„Bizony, bizony.” 

mondta Panov apó a fejét csóválva. 

„Szegény kicsikének nincs is cipője.”

„Nincs miből vegyek.” 

mondta keserűen az asszony.

Miközben Panov apó a gyermeket etette, támadt egy gondolata.

El akarta hessegetni, de csak visszajött.

A doboz a polcon.

Az a pár cipő, amelyet oly sok évvel ezelőtt készített,

talán jó lenne ennek a kis csöppségnek.

Így Panov apó elővette a kis cipőket és felhúzta a gyermek lábára.

Pont rá illett. Tökéletes, mintha csak ráöntötték volna..!

„Fogadja el ezt a pár cipőt!”

mondta kedvesen.

Az asszony nagyon örült. 

„Hogyan hálálhatnám meg..?” kiáltott fel.

De Panov apó már nem is hallotta.

Aggódva tekintett ki az ablakon.

Csak nem ment el Jézus míg ő a gyermeket etette?

„Valami baj van?” 

kérdezte együtt érzően az asszony.

„Hallott már Jézusról, aki karácsonykor született..?” 

válaszolt a suszter egy kérdéssel.

Az asszony bólintott.

„Ma el fog jönni.” mondta Panov apó

„Megígérte.”

És elmesélte az álmát, ha egyáltalán álom volt. 

Az asszony figyelmesen hallgatta, míg Be nem fejezte a történetet.

Úgy nézett, mint aki nem egészen hiszi, amit hallott; 

de azért kedvesen megveregette az öregember vállát és így szólt:

„Remélem, valóra válik az álma.

Igazán megérdemli,

hiszen olyan kedves volt hozzám és a gyermekhez..!” 

És az asszony folytatta útját.

Panov apó bezárta mögötte az ajtót.

Melegített magának egy nagy adag káposztalevest a tűzhelyen, és újra elfoglalta helyét az ablaknál. 

Teltek az órák és az utcán jöttek,mentek az emberek. 

Panov apó jól megnézett mindenkit, de Jézus nem jött el.

Ekkor nagy ijedtség fogta el. 

Talán Jézus eljött, de ő nem ismerte fel..? 

Vagy addig haladt el az utcán,
míg ő a tüzet piszkálta,
vagy a levesét melegítette és egy pillanatra elfordult..? 

Az öreg suszter nem tudott tovább nyugodtan ülni. 

Odament az ajtóhoz,
hogy még egyszer szétnézzen.

Mindenféle emberek jöttek: 

gyermekek, idősek, koldusok, nagyanyók, vidám és mogorva emberek; némelyekre rámosolygott, másoknak bólintott, a koldusoknak, pedig egy pár fillért, vagy egy darab kenyeret adott. 

De Jézus nem jött.

Leszállt az este, mindent elborított a decemberi köd. 

Az öreg suszter szomorúan meggyújtotta az olajlámpást és fáradtan ült le fonott kosárszékébe.
Elővette a könyvet, de olyan nehéz volt a szíve és a szeme is annyira fáradt, hogy nem tudta kibetűzni a szavakat. 

„Csak álom volt az egész.”

Mondta magában szomorúan. 

„Olyan nagyon hinni akartam benne; 

annyira vártam, hogy eljöjjön.”

Két hatalmas könnycsepp gyűlt össze a szeme sarkában 

és legördült az arcán.

Hirtelen úgy tűnt, mintha valaki lett volna a szobában. 

Panov apó könnyein keresztül egy sor embert látott

 áthaladni a kis szobán. 

Ott volt az utcaseprő, 

az asszony kisgyermekével mindenki,

akit látott,

vagy akivel beszélgetett aznap. 

Ahogy elhaladtak mellette, suttogva azt kérdezték.

„Nem láttál engem Panov apó..? 

Nem láttál..?”

„Ki vagy?” 
Kiáltott fel az öreg suszter és nehézkesen felállt, 
a székből.

„Ki vagy..? Kérlek, mondd meg"..!

Azután ugyanazt a hangot hallotta, mint előző este, 

bár hogy honnan jött nem tudta volna

megmondani.

„Éheztem, és ennem adtál,
szomjaztam,
és innom adtál,

jövevény voltam és befogadtál".

Miközben ezeken az embereken segítettél, velem tetted azt.

” Majd megint teljes csend lett". 

A könnyek felszáradtak az öregember szeméből.

„Bizony, bizony!" mondta lassan Panov apó,

ősz bajuszát pödörgetve.

„Hát, mégiscsak eljött..!

Elgondolkodva bólogatott. 

Majd elmosolyodott és szeme újra ragyogott,

kis kerek szemüvege mögött....!